2010. május 28-30. között aradi középiskolások látogattak Kolozsvár kincses városába, hogy egy kis időre az egyetemi forgatag részeivé válhassanak.
A 11. osztályos diákok változatos programok keretein belül ismerhették meg a várost, az egyetemeket és a Kolozsvári Magyar Diákszövetséget (KMDSZ). Betekinthettek a Babes-Bolyai Egyetem Főépületébe, a Sapientia Egyetem is tárt karokkal fogadta őket, ahol bővebb tájékoztatót kaphattak az egyetemi oktatásról, továbbtanulási lehetőségeikről, szakokról. A KMDSZ irodájában ropi és üdítő társaságában hallhattak arról, hogy milyen is Kolozsváron egyetemistának lenni: mennyibe kerül itt az élet, milyen kulturális, szórakozási és továbbfejlődési lehetőségeik vannak, valamint, hogy miből is áll a KMDSZ tevékenysége.
Bebocsátást nyertek a Politika-Közigazgatás-,és Kommunikációtudományi Egyetemen az egyik neves vendégelőadó előadására, hogy láthassák hogyan is néz ki egy egyetemi előadás, valamint körbevezették őket a Kögazdasági-és Gazdálkodástudományi karon is.
Természetesen nemcsak az egyetemeket, de a város nevezetesebb pontjait is végigjárták: Főtér, Mátyás-ház, Mikó-kert, Csillagvizsgáló stb. de persze a helyi élethez alkalmazkodva az üdítőzés sem maradhatott el.
A KMDSZ a jövőben is szívesen látja a középiskolás diákokat, akiket mardos a kíváncsiság, hogy milyen lehet Kolozsváron még mielőtt idekerülnének, vagy csak útmutatást keresnek a jövőjüket illetően.