…de nem a feladatra, hiszen azt már régóta nagyon jól végzi, csupán annyi történt, hogy nagykorúvá vált a Kolozsvári Magyar Joghallgatók Szervezete, a Jurátus Kör, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) szakosztálya.

Az elnök, Lészai Orsolya büszkén tekint az elmúlt időszakra, amelyben segítségére volt Antal Szidónia titkár és Balázs Iringó mint alelnök. Az idei év programjai bővelkedtek szakmai előadásokban amelyeken belföldi és külföldi meghívottak egyaránt szerepeltek. Két előadássorozat is megrendezésre került: egyik a különböző felekezetek egyházjogáról szólt, a másik pedig különböző jogi szakmákat ismertetett a résztvevőkkel. Tanulmányútként ötnapos látogatást tettek a bukaresti parlamentnél, amelyen 40 diák vett részt.
Állandó programjaik között említhetők a törvényszéki látogatások, filmestek, játékestek. Utóbbiak minden alkalommal egy téma keretein belül valósulnak meg, amely során ehhez illően kell beöltözni, zenét választani. Kikapcsolódásként a Jurátus Kör tagjai activity-t, pókert, maffiát és twistert játszanak, valamint hétvégenként sportprogramokon vesznek részt.
Nyári terveik közé tartozik, hogy eljussanak Tusványosra és a Félszigeten a Civil Faluban képviseltessék magukat.
2010. május 21-én születésnapjukat meg is ünnepelték, ahol a KMDSZ szakosztályokért felelőse, Fugel Edina köszöntötte a legidősebb szakosztályt. Öt generáció is részt vett az ünneplésen, ahol tortát szeltek és pezsgőt bontottak az ünneplők az élő zene társaságában. A hangulatos estén köszöntötték a negyedévet és mesterit végző joghallgatókat, valamint a Mikó Imre Jog- és Közgazdasági Szakkollégium végzős közgazdász hallgatóit is búcsúztatták.
A cikk eredeti változatban a Szabadság napilap Campus rovatában található: http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article,PArticleScreen.vm/id/42793










